Színház - Érzelmes klasszikusok

William Somerset Maugham Színház című regényének főszereplője Julia Lambert, a tehetséges, szép, korosodó sztár, a harmincas évek nagy színésznője. Baráti körében és munkahelyén, a színházban senki nem kételkedik abban, hogy boldog és hűséges házasságban él színész férjével, Michaellel.

Egy napon azonban egy fiatal férfi jelenik meg a színen, akibe Julia menthetetlenül beleszeret, és viszonyt kezd vele.
Maugham regényében mesterien tárja fel a női lélek rejtelmeit, miközben mindvégig fenntartja a feszültséget.


Részlet
"A diéta! - gondolta. - Mikor hatvanéves leszek, eleresztem magam. Annyi vajas kenyeret fogok enni, amennyi csak belém fér. Reggelire meleg zsemlét fogok enni,krumplit ebédre és krumplit vacsorára. És sört. Istenem,hogy szeretem a sört! Borsólevest és paradicsomlevest;édes pudingot és cseresznyetortát. Tejszínt, tejszínt, tejszínt! És isten engem úgy segéljen, spenótra rá sem nézek többet hátralevő életemben.
Mikor kész volt a masszázs, Evie hozott neki egy csészeteát, egy szelet sonkát, amelyről a kövérjét már levágták,és egy kis száraz pirított kenyeret. Julia felkelt, felöltözött,és lement Michaellel a színházba. Szeretett ott lenni egy órával előbb, minta függönyt felhúzták. Michael továbbment,hogy megvacsorázzék a klubjában. Evie előre ment taxin, úgyhogy mikor Julia beért az öltözőjébe, már mindent rendben talált. Megint levetkőzött, és öltözőköpenyt vett fel.Mikor leült öltözőasztala elé, látta, hogy friss virágok állnak egy vázában.
- Hé, ki küldte ezeket? Mrs. De Vries?
Dolly óriási virágkosarat küldött minden premierre és minden kétszázadik előadásra, ha volt olyan, és közbenis, ahányszor virágot rendelt saját háza számára, mindig küldött Juliának is.
- Nem, miss.
- Lord Charles?
Lord Charles Tamerley Julia legrégibb és legállhatatosabb rajongója volt, és ha elment egy virágkereskedés előtt, többnyire megvolt benne a hajlam, hogy beugorjon,és néhány szál rózsát küldjön neki.
- Itt van a névjegy - mondta Evie.
Julia megnézte. Mr. Thomas Fennell. Tavistock Square.
- Hogy lehet a Tavistock Square-en lakni? Ki a fene lehet ez, Evie?
- Biztosan valaki, akit levett a lábáról a miss végzetes szépsége, mi?
- Egy fontba is belekerülhettek. Pedig a Tavistock Square nem valami gazdag hely, azt hiszem. Még az is lehet, hogy az illető egy hétig nem vacsorázott, hogy megvehesse.
- Nem hinném.
Julia zsírfestékkel bekente az arcát.
- Benned nincs semmi romantika, Evie. Azért, mert nem vagyok kóristalány, nem tudod megérteni, hogy valaki virágokat küld nekem. Pedig isten bizony, jobb lábam van, mint a legtöbbnek.
- Mindig a lábával jön elő.
- Na hallod, hát vedd tudomásul, hogy igenis büszke vagyok rá, hogy egy ismeretlen fiatalember virágokat küld nekem az én koromban. Látod, ez is mutatja...
- Ha most látná magát, nem küldene virágot, ahogy én a férfiakat ismerem.
- Menj a fenébe - mondta Julia.
Mikor már jónak találta a festést, és Evie ráadta harisnyáját és cipőjét, maradt még néhány perce. Leült az asztalhoz, és nagyvonalú, bátor kézírásával áradozó köszönetet írt Mr. Thomas Fennellnek a szép virágokért.
Julia természettől fogva udvarias volt, és azonkívül elve is volt, hogy válaszolt minden hízelgő levélre. Ez volt a módja annak, hogy kapcsolatban legyen közönségével.
Miután megcímezte a levelet, a névjegyet a papírkosárba dobta, és kész volt, hogy felvegye azt a ruháját, amelyet az első felvonásban hordott. Az ügyelő sorba kopogtatott az öltözőkön.
- Kezdjük, kérem.
Ezek a szavak, bár isten tudja, már hányszor hallotta őket, még mindig izgalommal töltötték el. Úgy felvillanyozták,mint valami erősítő ital. Az életnek megint jelentősége volt.Kész volt, hogy a látszatok világából átlépjen a valóságvilágába."