Tealevelek szárnyán

„Azt mondják, a mély fájdalom csupán az ember mély boldogságra való képességének tükörképe. Én ezt pont fordítva látom. Boldog vagyok, de egy részem mindig is szenvedni fog Yan-yeh elvesztése miatt. Ennyi év után ez az érzés olyasféle társsá vált, mint a gyermekkel élő barát. Táplált, és rákényszerített, hogy lélegezzek, amikor annyira könnyű lett volna feladni. A szenvedés tisztánlátást hozott az életembe. Talán a velem történtek az előző életemben elkövetett dolgok büntetései, talán a sors vagy a végzet okozta őket, vagy talán egyszerűen a természetes körforgás részei, mint a látványos, de rövid életű cseresznyevirágok tavasszal, vagy a lehulló levelek ősszel.”

Megrendítő történet egy fiatal kínai nőről, aki ősei csodálatos teatermesztési hagyományában találja meg élete célját.

A világtól elzárt hegyi faluban Li-yan és családjának életét az évszakok váltakozása és a teatermesztés határozza meg. Az ősi rituálék világába zárt akha emberek generációk óta ugyanúgy élnek, míg nem váratlanul megjelenik a falu kapujában egy idegen férfi...
Az idegen érkezésének nyomán minden felbolydul, s semmi sem lehet már ugyanúgy, mint régen. Li-yan, aki egyike a közösség kevés tanult lányának, elkezdi elutasítani azokat a szokásokat, amelyek addigi életét formálták. Amikor pedig házasságon kívüli gyermeke születik, súlyos döntésre szánja rá magát: szembefordul az ősi hagyományokkal...
Vajon begyógyulhatnak-e fájó lelki sebeink, s átírhatjuk-e a tradíciók által ránk kényszerített szerepeket? A Tealevelek szárnyán gyönyörűen megírt történet gyökerekről, kultúrákról, gyászról és a láthatatlan, ám elszakíthatatlan érzelmi kötelékekről.

„– Különleges képességeid vannak – folytatja. – Nem úgy értem, hogy boszorkány vagy rókaszellem lennél. És sosem vonzódtál túlzottan a gyógyításhoz vagy a mágiához sem. Inkább A-ma Matára hasonlítasz, aki életet adott az akháknak, aki lerázta a béklyóit, és azt mondta: „Nem fogadom el a balszerencsémet”. Aki az éles elméje, jó szíve és kitartása révén minden akadályt legyőzött.”